Női Amerikai Football

Vállvédő, stoplis cipő, szőke fürtök, piros köröm... Ismerd meg a farkaslányokat. Amerikai foci nem csak pasiknak.

Elérhetőségek

Jelentkezés játékosnak: wolvesladies2006@gmail.com
Bloggal kapcsolatos észrevétel: wolvesladies@indamail.hu

Jelentkezz!

plakat_blog.jpg

Videó

Egy nyári emlék

2013.09.21. 23:48 wolvesladies

Egy kis betekintést nyerhettek a ladies életébe, hogy milyenek is vagyunk a pályán kívül. Visszaemlékezés egy  2011-es nyári élményre, Ami tollából.


Pár sor rólunk, hogy bele láss egy kicsit abba, amit ennek a sportnak köszönhetünk.

Hogy kik vagyunk valójában, hogy mit jelentünk egymásnak.

A Wolves Ladies megalakulása során elmondhatjuk, hogy rengeteg barátság szövődött nálunk, mely nem ér véget egy edzés, vagy egy meccs záró sípszavával, hanem folytatódik az után is, vagyis pályán kívül, mikor a vállvédő és sisak otthon pihen.

Vannak köztünk, akik tanulnak, vagy tanítanak, orvosok vagy művészlelkek. Más és más vallásokkal, életbeli nézetekkel-célokkal rendelkező lányok.

De valami mégis összehozta ezeket a barátságokat, mégpedig nem más, mint a közös szerelem, az amerikai foci.

Szívesen megyünk együtt bárhova és akárhova. Nem csak a klub által szervezett közös programokra, hanem nyáron nyaralni, télen síelni vagy hétvégente bulizni, táncolni, karaokezni. Ezek a közös emlékek és az ezzel járó pozitív élmény nagyon sok pluszt és segítséget ad a nehéz, stresszes hétköznapok felejtésére.

Az meg főleg, hogy olyan barátságokra leltünk, amik talán egy életre is szólhatnak.

Ha mesélnem kellene egy számomra kedves és szép emléket amiket ezekkel a csodálatos lányokkal tölthettem, akkor 2011 nyarát emelném ki.

Résztvevők: Svéd, Dóri, Hambi, Kata, Emő, Melcsi, Panni, Csilla, Ami

Elhatároztuk, hogy csapunk egy párnapos kitérőt Siófokra.

32 fok, napsütés, strand, homok, lángos, koncertek, buli 3 napon keresztül.

Az első reggelen már előbb fent voltunk, mint ahogy a kakas kukorékolt volna, csakhogy vehessük a strand cuccot és ugorhassunk végre a Balaton kellemesen hűsítő vízébe.

Órákon át tartó lubickolás után, jött a jól megérdemelt napozás, fetrengés a homokban, majd a nyárhoz szigorúan hozzátartozó finomságok elfogyasztása.Ugye kitalálod, hogy mi az?! Hát persze, hogy a sajtos, tejfölös lángos!

Nem igazán tudtunk nyugton maradni akkor sem, mikor evés közben megláttunk egy homokkal feltöltött focipályát, tőlünk úgy 20 méterre.

Meg sem kellett szólalnunk, csak egymásra néztünk és tudtuk, hogy ott a helyünk.

Mondanom sem kell, hogy épp volt nálunk egy labda is, úgyhogy nem maradt más hátra mint, hogy két csapatra osszuk magunkat és nekiálljunk a játéknak.

A fájdalmat most a homok vállalta magára, mert a vállvédő nem volt kéznél. Az edzésen tanultakat hasznosítottuk is és nem mondanám, hogy csak a labda repült...:)

Nagyon sokat nevettünk, de nem csak mi, hanem azok is, akik időközben körbe álltak minket. Fiúk, lányok, férfiak, nők, gyerekek..

Akik nem tudták, hogy hova tegyék a magukban a látottakat, kíváncsi tekintettel kérdezték tőlünk "Amerikai foci?", majd a válaszunk után hagyták, hadd folytassuk.

Egy órás játék után kezdtük már érezni, hogy valami nem stimmel. Futás közben majdnem, hogy térdig süllyedtünk és ez kikezdet minket is, arról nem is beszélve, hogy a lángos utáni homok desszert a gyomrunknak sem tett túl jót, így pihenésre kényszerültünk.

Hogy miből állt a Pihenés?

Visszamentünk a szállásra, és egy nagy zuhanyzás után felvettük a csiniruhát, majd nekiindultunk a siófoki éjszakának.

Hogy mik történtek ott? Hogy milyen földön fetrengve nevetős dolgok történtek még aznap, illetve a többi napon?

Jobb, ha bele sem kezdek, mert sosem érnék a végére.

Viszont van egy jó hírem számodra!

Ha úgy érzed, hogy egy olyan sportot akarsz űzni és egy olyan közösséghez tartozni, ami képes megváltoztatni az egész életed, csakis jó irányba és, ahol biztosan nem számít az, hogy ki vagy, mit csinálsz, vagy hogy nézel ki, akkor nálunk a helyed!

Bármikor lehetőséged van a sport kipróbálására, vagy akár egy edzés megtekintésére is.

Várunk Szeretettel!

üdv. 68# és a többiek!

buli71_n.jpg buli7_n.jpg



1 komment

Címkék: pályán kívül

A football posztokról

2013.04.10. 12:05 wolvesladies

 

Az alábbi írásban bemutatjuk a különböző football posztokat, egyenesen a lányok tollából. És hozzád melyik poszt illene?

 

 

Irányító

Bubba, a falak edzője szerint „az irányító poszt túl van dimenzionálva”, bár ezzel nem mindig értek egyet, mégis el kell ismernem: irányító ide vagy oda, a csapat többi játékosa nélkül mit sem érünk.

Tévhit, hogy azért mert valaki tud dobni már lehet belőle irányító. Az, hogy valaki el tudja dobni a labdát néhány yardra, viszonylag pontosan, csupán arra elég, hogy a Margitszigeten a laikusok megcsodálják mikor a haverokkal lemennek dobálni.

Irányítóként a legideálisabb ha magas vagy, hosszúak a karjaid és gyorsak a lábaid. A fizikai adottságok mellett pedig nagyon fontos, hogy jó vezető legyél, határozott, tudj döntéseket hozni nyomás alatt is, valamint legyen jó szemed a pályán.

Ha irányító szeretnél lenni fontos, hogy légy elhivatott. Ezen a poszton nem lehet kihagyni edzéseket, sőt az edzések mellett folyamatosan tanulnod kell a sport elméleti részét: play-ek, stratégia, ellenfél védelme. Ismerned kell a csapattársaidat, összhangban kell lenned az edződdel és mindig meg kell őrizned a hidegvéredet. Hosszútávra kell tervezned ezzel a sporttal, ha vállalod az irányító szerepét, az edzőid munkát fektetnek a fejlődésedbe és a csapatod is elfogad, nem dobhatod be a törülközőt egyhamar.

Az, hogy egy csapat irányítója legyél nagy felelősséggel jár. Belőled csak egy van, senki nem végzi el helyetted a dolgod, nem hibázhatsz. Tisztelned kell a játékot, a csapattársaidat és az edződet.

Gabi #14

qb.jpgfoto: http://varadi-kiraly-foto.hu/

______________________________________

Running Back (futó)

Gyors helyzetfelismerés, éles elme, higgadtság, robbanékonyság, egyensúlyérzék, kiváló súlypontemelkedés és villámgyors döntéshozatali készség. Ezek leginkább a jó futó fő erényei. Cseles visszavágásai még a legtapasztaltabb linebackert is megtévesztik. Szélső futásoknál gyorsaságával, középső futásoknál pedig hihetetlen erejével és robbanékonyságával okoz kellemetlen pillanatokat ellenfeleinek.
Irányítójával összhangban dolgozva ,,kapja" meg a handoff-ot vagy az ellenfél ősi ellenségét a fake-t. Falembereinek már a legapróbb rezdüléseiből is következtetni tud a helyes irányra. A másodperc töredéke alatt olvassa a lyukak alakulását és kiválasztja a csapat számára legmegfelelőbbet. A labdát nem engedi ki a kezei közül, semmilyen körülmények között sem, olyan stabilan kell tartania, hogy még a legizmosabb ellenfél játékosa sem tépheti ki a labdát a futó óvó karjai közül. Abban az esetben, ha a rajta tackle-t elkövetni igyekvő játékos magasan vagy lehajtott fejjel közelít, a futó kíméletlenül büntet, mégpedig egy jól célzott stiff arm formájában. Ha túl mélyen próbálkoznának rajta tackle-t elkövetni, egy elegáns mozdulattal könnyedén átugorja szégyenben maradt ellenfelét.
Ha full back a futó, akkor megállíthatatlan, masszív, robbanékony és nem ismer kegyelmet, kíméletlenül töri ketté a vele szembe kerülőket.
Ha tail back a futó, sebességével, gyorsulásával, irányváltásaival veri át ellenfeleit és számára nincs megoldhatatlan távolság a pályán.
Páratlan sebességgel és erővel megy bele az ütközésekbe így semmisítve meg még az illúzióját is annak, hogy őt megállásra kényszeríthetné bárki is. Ezek után már csak kergethetik, de utól nem érhetik ellenfelei, azt azonban még végignézhetik, ahogy diadalmasan TD-t szerez csapatának újra és újra.

Hambi #17

 

rb.jpgfoto: http://www.feuersaenger.at/

_________________________________

Center

Center senki nem akar lenni. Nagy felelősség, hiszen tőled indul az egész játék. Ha rossz a snap, nincs play, bünteted a csapatodat. Összpontosítás és teljes összhang az irányítóval. Ha nem vagytok egymásra hangolódva, nem érzed mikor fogja indítani a játékot, vagy elkalandozol, és már azt pörgeted magadban, hogyan fogod blokkolni az előtted tornyosuló defense falat, nem fog sikerülni az előrehaladás. Ha sikerül a snap, elindul a játék, még ne veregesd vállon magad, mint aki jól végezte dolgát, nincs vége a feladataidnak. Következő lépés megvédeni az irányítót! A lehető legtöbb ideig. A defense vérszomjas falakat és linebackereket küld rá, akiket meg kell állítanod. Taposás-taposás, hüvelykujj felfelé és ütöd tiszta erőből az ellenfelet, de legjobb ha palacsintát csinálsz belőle, hogy többet ne merjen a közeledbe se jönni. Ha mégis újra megpróbálja, cut-old el, hogy a térde is megérezze itt sosem jut át!

Dóri #75

185226_256624357684024_2134951_n.jpg

foto: http://varadi-kiraly-foto.hu/

______________________________________

A Falember

”a várak legfontosabb védelmi berendezése, bizonyos vastagságban és magasságban megépített szerkezet, mely terhet hord vagy valamit körülzár”.

Na hát ez az amerikai fociban is pont így van!:)

A támadófalban találhatók a legnagyobb és legerősebb tagjai az egész amerikaifutball csapatnak, nem ritkák a 140–150 kilogrammos játékosok, akik fekve 280 kg-ot is kinyomnak. Feladatuk a futásblokkolás, illetve a QB (irányító) megvédése passzoknál. Ők a játék „szürke eminenciásai”, de ez a csapatrész az, amely lehetővé teszi a többi játékosnak a feladatuk teljesítését. Az O-line minden tagjának feladata többé-kevésbé hasonló, itt nincs különösebb differenciálódás.

Nálunk lányoknál természetesen nem igen jellemző a 140-150kiló, illetve a 280kg-os kinyomás sem :D

Ellenben a lényeg ugyanaz!

A támadó fal játékosai:

Center, Guard, Offensive tackle

Én tackle pozíción vagyok, úgyhogy azt fejteném ki részletesebben.

A támadófal legmagasabb tagjai (ez rám nem igaz). Az 5 fős támadó fal két szélén helyezkednek el a guardok külső oldalán. Értelemszerűen kettő van belőlük. A feladatuk megakadályozni, hogy oldalról bárki is mögéjük kerüljön és a QB-t ledöntse, valamint lyukat nyitni a védőfalban a futójátékos számára. Általában a defensive endek és a külső linebackerek elleni védekezés a feladatuk.

Ha a testalkatod kicsit masszívabb és nagyobb, mint az átlag, bátran gyere, várnak a FALACSKÁK!:)

u.i: A jókedv és a humor kötelező!

Ami #68

ami.jpg

______________________________________

Wide Receiver (elkapó)

A legjobb, ha te vagy Calvin Johnson vagy Wes Welker női kiadása – de ha mégsem (amire valljuk be, megvan az esély), akkor sincs minden veszve, ha WR (elkapó) poszton szeretnél játszani a Budapest Wolves Ladiesnél …SŐT 
Ha ezen a poszton játszanál, nem árt, ha rendelkezel a következő tulajdonságokkal:
- először is szeresd a sportot, ezen belül szeresd az amerikai focit - játszani is 
- elhivatottnak, kitartónak és alázatosnak kell lenned a sport iránt – melós dolog ez, nincs mese, de megéri 
- passzjáték esetén a labdát el kell kapni és meg is kell tartani – bármilyen szorongatott helyzetben is vagy, így a labdaérzék elég jól jön
- ez sem hátrány, ha egész gyors és mozgékony vagy (itt NEM szégyen a futás)
- ne félj megütni az ellenfeled, mert erre szükséged lesz, főleg blokkolásnál – természetesen a szabályos keretek között! Mindezt megtanulhatod az edzőidtől az edzéseken.
- légy „ütésálló”, mert téged is meg fognak ütni – remélhetőleg szabályos keretek között…Jó hír: ebben is segítenek az edzők, sőt megtanítják neked a technikákat, hogyan kerülheted el adott esetben a nagyobb „koccanásokat”, vagy veheted fel úgy az ütést, hogy az neked ne fájjon (A fájdalom egyébként is csak fejben létezik, ugye)
- és végül, de nem utolsó sorban: KONCENTRÁCIÓ – SEMMI ÉS SENKI NEM BILLENTHET KI, MINDIG TUDOD A FELADATOD ÉS MINDIG VÉGREHAJTOD – PREZÍCEN. A pályán az a dolgod, hogy megcsináld a rád bízott „melót”, azt az útvonalat fusd meg, amit kell, kapd el a labdát, tartsd meg és vidd ameddig csak lehet – minden eléd kerülő védőt átverve/kiiktatva; vagy éppen blokkold szét az embered, nem mehet el melletted, a legjobb, ha a defense játékos fekszik a földön – és te kényszerítetted oda 
Persze van még sok-sok képesség, készség amit itt felsorolhatnánk, de menet közben úgyis 
rájössz, mik ezek, és ha keményen dolgozol, akkor rendelkezni fogsz velük 
A WR poszt az egyik legösszetettebb támadó feladat, de ebben rejlik a szépsége – és persze abban, hogy TD-ket lehet szerezni a csapatodnak

Márti #16

wr4.jpg

______________________________________

Linebacker

A védelem lelke és gyorsan vonuló hadteste. Erőteljes fizikai felépítes, viszonylagos magasság és tiszta fej szükségeltetik a pozíció betöltéséhez, valamint kiváló megértése az emberi test anatómiájának. Ami lehetőleg az ellenfél tulajdonát képezi. 

A linebacker, ha szélső: robbanékony, kíméletlen és villámgyors gyilkos. Ügyesen sackeli az irányítót, tör el az offense fal mellett anélkül hogy útjából eltérítenék, magabiztosan kapja el a futást a szélen és a gyors rövid screenpasszokat, hogy aztán csapatat a világhír fele vezesse. Blitz eseten nem gondolkodik, amíg a scrimmage-en és a falon át nem jutott, majd a következő gondolata is csupán a labdás leszedéséig terjed. Ha feladata a passzvédekezés levédése, általában az olvasólépes után gyors iramban éles szögben kifelé mozog, hiszen a pálya széle már az ő területe: rajta kívül nem mehet el senki. Aki belül elmegy, az pedig a többiek karmai közé keveredik.

Ha középső: a Sötét Oldal ura, vagy úrnője. Gandalf, a Balrog ellen. Ott ugyan nem jön át senki, ahol ő van. Türelmes, ha olvas: tudja, hogy a fal lábmunkájából többet tud meg ezer rohangáló running back-nél. A védelem magja: ha running back szeretne középen futni, ott és azonnal elpusztítja. Ha falat kap a nyakába, azt uzsonnára megeheti mellé (vagy egy elegáns swim/rip mozdulattal csak szűk sávban maga mögé helyezi). Az arra szaladgáló, a labdára ácsingózó egyszeri receivert vagy egyéb labdát elkapni potenciálisan tudó személyt úgy üti agyon, hogy ne legyen többet kedve a zónájában kavirnyálni. Ha passzra védekezik, az olvasólépés után kb. 45%-os szögben sprintel hátra, vagy opcionálisan a megbeszéltektől függően bármerre. Ha blitzel, ő a TGV. Vagy a Shinkansen. És a két falember közti rés a Csalagút.

A linebacker ideális esetben azért hord sisakrácsot, hogy véletlenül ki ne harapja az ellenfél szívet. A testi kontaktus élteti, és semmi szado-mazo: ő csak a szado.

Verus #53

lb.jpgfoto: http://varadi-kiraly-foto.hu/

______________________________________

A cornerback

Amikor Zsász kérte,hogy írjak már a cornerről, azt mondtam neki:

-Én csak ennyit fogok írni: tök mindegy mi a play, tuti, hogy rossz helyen vagyok :D

Igen mostoha poszt. A védelem utolsó bástyája, a freesafety-vel együtt, így alkotják 3-an vagy 4-en a secondary-t. Miénk általában a védelem mögött lévő szélső és hátsó terület, egészen az end zone-ig, ezért a passplayekért vagyunk felelősek. Hátrafelé szemrebbenés nélkül tudnunk kell majdnem olyan gyorsan futni, mint előrefelé. Márpedig gyorsnak kell lennie egy cornernek, hiszen a receiverrel lépést kell tudni tartania. Minket nem szoktak bántani, nem ütnek. A corner gyors, agilis, magasat tud ugrani, jól időzít, és fordulékony, meg persze okos (!) :D

Taktikától függően zónázhatunk vagy emberezhetünk.

Tudni kell olvasni az offense falat, főként az offense tacklet a szélén, vagy épp a tight end-et, ha a te oldaladon áll. Segít abban, hogy tudd, passzol az ellen vagy futtat. Ha futás van, akkor besegítünk a linebackereknek.

A zónázás nekem speciel rosszabbul megy, pedig állítólag könnyebb, mint az emberezés. Lényege, hogy van egy terület, amit neked kell védened, aki oda betéved és van nála labda, agyonvered, ha nincs nála labda, akkor add a tudtára, hogy többet ne menjen arra. Ha több ember kószál azon a területen, akkor fel kell ismerni, hogy ki lesz a lehetséges elkapó.

Az emberezésénél ráállítanak egy adott receiverre, őt követed árnyékként, bárhova is megy.Persze, nem püfölheted a receivert passz játék esetén, mert az bizony bünti, cserébe viszont ő sem püfölhet.

Sokszor hiba, hogy hajlamosak vagyunk a repülő labdára fókuszálni, ahelyett, hogy az elkapóra figyelnénk. Nagyon szép és látványos az interception (amikor elhalászod a receiver elől a lasztit), viszont ha nem sikerül elkapni, akkor kész is baj, hiszen nagy valószínűséggel a WR kapja el és fut be vele a gólvonal mögé és TD.

Néha előfordul a corner blitz (na ezt nagyon birom). Ilyenkor nincs se ember, se zóna, csak elindulsz a defense fal mellől, át mindenkin, aki esetleg arra közlekedik. Ha valamelyiknél labda van, agyonvered, ha nincs, akkor félrelököd és mész a labdás emberre.

Nincs túl bonyolult dolgunk. Mikor a csapathoz kerültem, hiány volt corner fronton, receiver meg annyi volt, mint a rosszseb, így hát gondoltam oké, majd leszek én. Ma már nem biztos, hogy így döntenék, pedig nagyon szeretem. Utolsó védvonal. Ha én elrontom, nincs már más mögöttem, talán még a free safety, de neki is megvan a saját dolga.

Klári #88

cor.jpgfoto: http://varadi-kiraly-foto.hu/

______________________________________

Free Safety - Let the bodies hit the floor!

WATCH IT!

Ugyanis a Free Safety a védelem leghátsó embere. Mindent és mindenkit lát/látnia kell. Nem elég egy embert figyelnie, az egész támadó játékot értenie kell. Bár első sorban a zónájába bekerülő elkapókért felelős, ha látja, hogy futást játszik meg az offense, rögtön a futó lesz a célpont. Igenis áldozattá kell válnia. Mert ha elmegy a futás, akkor már csak a DB-k(hátsó védők) akadályozhatják meg a pontszerzést. Nincs mese. A cornerek és a safety(k) összefognak, és együtt megeszik a RB-t reggelire!

FEEL IT!

Tiszta játék. Koncentráció. Türelem. Taktika. Agresszió. Sebesség. Düh. Szögválasztás. Ész. Adrenalin.

DO IT!

Az egyik legösszetettebb és egyben leggyönyörűbb pozíció a védelem oldalán. Pont az teszi széppé, ami. A Free Safety megfigyel. Kivár. Gyorsul. Kooperál. Szöget választ és Bumm. 

Anita #9

safety2.jpg

Szólj hozzá!

A téli alapozásról

2013.02.25. 13:38 gabi#14

Decembertől februárig tart nálunk a téli alapozó edzések időszaka. Ezek több szempontból is eltérnek a rendes évközi edzésektől, de a legfontosabb különbség, hogy nem csapatrészek, hanem pozíciók szerint vagyunk  bontva. Ez azt jelenti, hogy a OL/DL/RB/LB és a QB/WR/DB poszton játszók együtt edzenek függetlenül attól, hogy felnőtt, junior vagy ladies játékosról van szó. Szeretünk a fiúkkal edzeni, mert ilyenkor mi is +1 fokozattal feljebb  kapcsolunk, tartjuk velük a tempót keményen, nincs csajoskodás.

Az idei téli alapozásra kíméletlen edzői gárda állt össze, élén Istvánnal, aki igen csak kitett magáért, hiszen a hét napból hatot a pályán töltött és minket edzett. Istvánról egyébként tudni kell, hogy valóban érdemes rá odafigyelni, nem csak azért, mert ha kiborítod, akkor irgalmatlan szankciókat tud bevezetni, hanem azért is, mert tényleg sokat lehet fejlődni a kezei alatt.

Thumba_2013-02-24_20-56-35.jpg

Az edzők közül még Boda Gabit szeretném megemlíteni, akinek a „GYERÜNK MÁR, NE LAZSÁLJ! SPRINT! GYERÜNK MÁR, MI EZ A KOCOGÁS?” és hasonló emlékezetes biztatásai még egy jó ideig visszacsengenek majd a fülembe. :)

Az edzések egyébként az egész időszak alatt hasonló tematikára épültek, a bemelegítést mindig egy szűk órás, csoportokra bontott, több állomásos agility követett, amely állomásokon minden csoportnak át kellett haladnia.

Ezek az állomások jellemzően az alábbiak voltak:

-         létrázás (ez a kedvencem), ami remekül fejleszti a lábmunkát, nagyon hasznos drill. Hasonlókat csináltunk mi is ahhoz, mint ami az alábbi videón látható: https://www.youtube.com/watch?v=GYXe75iB4bk (mondjuk rajtunk volt póló).

-         Ennek van egy aljasabb változata amikor mindezt kézzel kell csinálni így: https://www.youtube.com/watch?v=BrfnYPyEcTw , ez is egy gyakori feladat volt.

-         Van az agility bag-es gyakorlat https://www.youtube.com/watch?v=cG6vU5U6MsA , szeretjük ezt is, főleg a már előbb említett Boda Gabi féle aláfestéssel :)

-         Én csak vonalas gyakorlatnak hívom, amikor egy képzeletbeli (vagy a pályán felfestett) vonal fölött kell gyorsan, kicsiket ugrani, hasonlóan mintha ugróköteleznél.

-         Nem hiába a végére hagytam az úgynevezett medvézést. (egy leheletnyit túlpörgi Zsász ezt a témát :D - Klári) Általában minden fórumon hangoztatom az álláspontomat a medvézéssel kapcsolatban, így itt is megteszem. Először is elismerem, hogy a medvézés vélhetően az egyik leghasznosabb drill, bőven lehetne ragozni, hogy milyen kiválóan edzi azokat az izomcsoportokat, amelyeket a football során használunk. De! Ha lenne egy listánk a világ legszörnyűbb dolgairól, akkor a medvézést valahol a korán kelés és a másnaposság között tudnám elhelyezni, és valljuk be egyik sem áll közel az egyhetes, all-inclusive, Barbados-i nyaralás tételéhez. A medvézés szörnyű. Tényleg. És a legdurvább az egészben, hogy a csapatból ezt egyedül én gondolom így. Többször próbáltam már felkelést indítani a medvézés kiiktatásáért, de mindig egyedül maradtam a forradalmi álmaimmal. Igazából nem tudom eldönteni, hogy én vagyok a fura, amiért ennyire nem szeretem, vagy mindenki más fura, amiért szeretik. Na mindegy, Dávid szerint nincs demokrácia, szóval a medvézés marad, és én is! :)

No, vissza az alapozáshoz.

Az agility után általában pozíció specifikus gyakorlatok következtek, ezek mindig az adott pozíció edzőjének vezénylésével. Főleg technikát fejlesztettünk, ez az, amire a szezon alatt érthetően kevesebb idő jut, így remek alkalom az egyes posztokon alkalmazandó, helyes módszerek elsajátítására. Éppen emiatt a téli alapozás kihagyhatatlan része az éves felkészülésnek. Rengeteget lehet fejlődni, így mikor tavasszal visszaáll a „rend” és elkezdjük a csapatrészenkénti edzéseinket, már egy nagyon jó erőnléti és technikai alappal rendelkezünk ahhoz, hogy kifejezetten a meccsekre tudjunk készülni.

Az edzéseket mindig valami közös feladattal zártuk mint például passzok, spider drill, bull in the ring vagy egyéb offense vs. defense gyakorlat.

WP_000064.jpg

Összességében nagyon jó volt  az időszak, szerintem aki rendszeresen lejárt az edzésekre érzi magán a fejlődést, ebben persze a kulcsszó a rendszeresség. Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani amit az újoncoknak is szoktam, hogy az első alkalommal mindenki számára nehezek a gyakorlatok, ez főleg igaz az agilityre. Nagyon fárasztó végig csinálni minden feladatot, de ez csak az első néhány alkalommal van így. Tapasztalatom szerint 3-4 edzést követően már sokkal könnyebben végzed a drilleket, csak bele kell rázódni. Ugyanez a helyzet a rendszertelenséggel is, ha 1-2 hétig nem jársz edzésre akkor újra rosszul fog esni minden egyes létrázás vagy medvézés (az mondjuk mindig), ezért is fontos, hogy ne hagyjunk ki edzéseket.

A téli alapozásnak most vége, a héten elkezdjük a szokásos ladies edzéseket és felkészülünk a meccsekre.

ladies.jpg

Köszönjük az edzőknek a téli közös munkát!

Szólj hozzá!

Címkék: edzés amerikai football Címkék téli alapozás

Mike-ból csapatkapitány, csapatkapitányból edző

2013.02.20. 13:49 Klárifári #88

Verussal már megjártuk Amerikát, dolgoztunk is együtt, 4 évig voltunk csapattársak és rehabilitáltam is. Most az edzőm lesz, nem csak az enyém, az egész ladies defense-é. Na de hogy is volt ez?

390170_10150462948989547_1880283526_n.jpg

Izgatottabb vagy most a szezon előtt, mint anno játékosként? Felkészültél már arra, ami veled fog történni?

Lelkiekben igen. Fizikailag a pontos tervezés még hátra van. Nagyon-nagyon izgatott vagyok, viszont nagyon-nagyon elszánt is.Most azt érzem, hogy nem csak rám, mint személyre, mint játékosra, nem csak a fizikai erőmre, tapasztalatomra van szükség, hanem még akár az eddigieknél is jobban, mint edző összefogjam a csapatot, kicsit erősebben irányt mutassak.

 

Miért kezdted el ezt a sportot?

Anno azért kezdtem el, mert a kontakt sportokat nagyon szeretem, a csapatsportok pedig nagyon hiányoztak. Előtte taiboxoltam és amikor Dávid megkeresett azzal, hogy lenne egy lánycsapat, akkor éppen abban a fázisban voltam, hogy ez az ajánlat abszolút magával ragadott.Tökéletes felállás volt számomra.

 

250454_10150216340829547_7201808_n.jpg

Tavaly búcsúztattunk el Téged, mint játékost. Meglepett a felkérés, vagy számítottál rá?

Egyáltalán nem számítottam rá, teljesen meglepett. Azért lepett meg, mert a csapattól való távozásom részben azért történt, mert úgy volt, hogy elmegyek külföldre, de ez egyelőre halasztódik. De az az érzésem, hogy kicsit ez a döntés is most ideköt majd engem, és itt tart. Nekem nincs edzői tapasztalatom és edzői végzettségem sem, viszont úgy érzem, hogy az a fajta elkötelezettség, ami a csapat iránt meg van bennem így fejeződhet ki a legjobban.



És most hogyan épül fel a ladies-nek az edzői gárdája?

Továbbra is marad Dávid a vezetőedző, én leszek a defense koordinátor. Bubba marad továbbra is a falaknak a külön edzője, offense és defense oldalon is. Én azt tervezem, hogy volt játékosok segítségét is igánybe veszem majd a defense-nek a munkájában. Illetve ott van még Indi, aki a receiverekkel és a cornerekkel intenzíven foglalkozik.

 

És milyennek látod a ladies következő szezonját?

Egy nyerő szezonnak! Úgy érzem, hogy egy nagyon friss, fiatalos és erőteljes csapatot fogunk tudni építeni. A 9-es fociban én azt szeretném, hogy a többi csapatot ripityára tudnánk verni, fizikailag megverve őket, elsősorban. És nagyon szeretném azt látni, hogy meg tudjuk verni a Vikings-t, egy teljesen új stratégiával.

A szezon előtt még visszatérünk, hogy mi is ez az új stratégia, mennyire sikerült felkészíteni a lányokat. Sikerült-e Verusnak, és a többi edzőnek egy ütőképes falkát összehoznia.

Hamarosan jövünk!

 

 

Szólj hozzá!

És azt tudtátok, hogy február 24-én TRYOUT?

2013.02.15. 11:49 wolvesladies

Bizony. És ami azt illeti a srácok mellett a jövendőbeli ladies játékosokat is szeretettel várjuk, úgyhogy írjátok be a dátumot a naptárba: 2013 február 24.

A helyszínen keressétek az edzőnket, Dávidot aki válaszol minden kérdésetekre és találkozhattok a jelenlegi ladies játékosokkal is, akik segítenek nektek mindenben amiben csak tudnak.

A tryoutról bővebb információt a wolves honlapon közzétett cikkben olvashattok.
A Facebook eseményt pedig itt találjátok.

És a lényeg, egy kis kedvcsináló videó:

Budapest Wolves from szasza on Vimeo.

Gyertek, várunk titeket!

Szólj hozzá!

"A fájdalom csak a fejedben létezik."

2013.02.11. 14:33 Klárifári #88

Szokta mondani Tícsör, aki az egyik edzőnk. Jámbornak tűnik, de igazából egy silent killer... Bár nincs teljesen igaza, de a fájdalom élettani hátterét most nem taglalnám. 

Nem szeretnék senkit elijeszteni az amerikai focitól. Aki sportol, nagyon jól tudja, hogy sokszor vannak olyan sérülések, amik később nem teszik már lehetővé, hogy valaki tovább űzze a hobbiját, vagy a profi sportolói életét. 

Gyógytornász mivoltom révén gondoltam, billentyűzetet ragadok és legépelem, hogy milyen alapvető sérülésekkel lehet találkozni ebben a sportágban.

A felszerelés nagyrészt lehetővé teszi, hogy majdnem a teljes test fedve/védve legyen. Fullcontact sportról beszélünk, ahol nem mindig az erő vagy lendület számít (mert ugye nincs szűk hely, csak kis lendület), hanem sokszor a technika. Ezek olyan technikák, amikkel elérhetjük, hogy mi magunk kevésbé sérüljünk, de az ellenfél annál inkább.

29693_389951449546_7654281_n.jpg

Sisak ide vagy oda, olykor "kellemes" útitársunk lehet az agyrázkódás, amihez sokszor a nyakunkban lévő fájdalom párosul.

Nagy igénybevételnek vannak kitéve a vállak, emiatt előfordulhat a kulcscsonttörés és a vállficam. A ficamok nagy része műtét nélkül visszatehető, kisebb részük viszont orvosi beavatkozást igényel.

Ha valaki elég mélyen ütközik, akkor a "táncpartnere" térdét teheti nagyon okosan tönkre. A keresztszalag- és oldalszalag szakadás az már szinte smafu :) A boka inkább az "aláfordulással", kibicsaklással iratkozik fel a sérüléslistára.

Az ujjficam, ujjtörés, illetve a bordák repedése, esetleges törése szintén gyakorinak mondható, akár edzésen is. A bordákat sajnos gipszelni nem lehet, ezért ezek felettébb lassan és kellemetlenül gyógyulnak.

Nyáron a rövid ujjú polók alól kivillanó lila foltokat szépen megszokja az ember és egy-egy meccs után büszkén mutogatja is, hogy figyi ennek most olyan alakja van, mint Afrikának. 

Nyilván nem minden sérülést lehet megelőzni, de fontosak az edzések/meccsek előtti jól felépített bemelegítések, amikhez érdemes bemelegítőkrémeket is használni. Sokan elfeledkeznek a lenyújtásokról is, ami viszont szintén elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a későbbiekben ne legyen izomhúzódásunk, izomsérülésünk. Ezért érdemes otthon is nyújtógyakorlatokat végezni. 

264420_1801742725445_2008818_n.jpgkép forrása: photopium.hu

Mindezek ellenére egy hihetetlenül dinamikus csapatsportról beszélünk, ami nem csak a testet, de az elmét is igénybe veszi.

Csak ajánlani tudom :)

Szólj hozzá!

Címkék: sérülés Amerikai football

Női Amerikai Football GYIK

2013.01.29. 15:42 gabi#14

Mindennapi szituáció:

 

-És te mit sportolsz?

-hátőő... izé... Amerikai focizom.

-Hahaha. Na de most komolyan...

-tényleg.

-hm... És figyelj már...

 

No, és itt szokott elindulni egy kérdésáradat, amelyre általában minden, a csapatban játszó tagunknak már előre megírt válasza van, annyira jellemző kérdések.

Az emberek 90%-a mikor először meghallja, hogy amerikai focizom ledöbben, majd mikor már feleszmélt, ugyanazokat a kérdéseket szegezi felém. Lássuk melyek ezek, álljon itt egy kis összefoglalás a Gyakran Ismétlődő Kérdésekből.

 

Létezik női amerikai foci?

Igen, 2006 óta már hazánkban is.

 

Hány csapat van itthon?

Jelenleg mi vagyunk az egyetlen csapat Magyarországon.

 

Ha ti vagytok az egyedüli csapat Magyarországon akkor ki ellen játszotok?

Ausztriában több ilyen női csapat is van, velük szoktunk meccseket játszani szervezett bajnokság keretein belül.

 

Nem túl nőies sport...

Valóban nem az. Mint ahogy a rally, labdarúgás, cselgáncs, box és még sorolhatnám mi minden sem igazán nőies sport. Láttam én már hosszútávfutó nőt is olyan állapotban a 40. kilométerénél, ami nem kifejezetten volt nőies. A sport az sport. Az, hogy egy nő milyen módon kíván nőies lenni mindenkinek egyéni döntése. Az ember, legyen az nő vagy férfi, amíg sportol addig keményen küzd, leizzad, büdös lesz, talán meg is sérül, majd lezuhanyzik, beragasztja a sebeit és folytatódik az élet. Nincs ez másképp az amerikai focinál sem, teljesen megszokott jelenet, hogy az edzésre magassarkúban, szoknyában érkező nőből az átöltözést követően egy kemény sportoló válik, majd az edzés végén ismét egy nő távozik.

 

Mégis miért megy el egy nő amerikai focizni?

Mert kíváncsi, szeretne csapatban játszani, szeretne valami újat kipróbálni. Számos oka lehet, viszont amiért nagyszerű ez a sport, hogy a kor és a testalkat nem lehet kizáró ok, így sokan megtalálják itt a helyüket.

 

Hol és mennyi edzésetek van?

Budapesten vannak az edzéseink, szezonálisan kinti műfüves pályán, vagy télen teremben. A női csapat heti két alkalommal 2 órát edz, továbbá az egyesület biztosítani szokott fakultatív edzéslehetőséget is.

 

Sok a sérülés?

A sérülés –mint a legtöbb sportban- itt is leginkább a rossz technika alkalmazásakor, figyelmetlenségekből következhet be. Ha valaki jól csinálja a dolgát, minimálisra csökken a sérülések száma, továbbá nagyon jó felszereléseket lehet kapni, ami megvéd. De a kontakt sportoknál mindig nagyobb esély lesz arra, hogy az ember megsérüljön, itt sincs ez másképp.

 

Mennyien vagytok a csapatban?

Klubunk, a Budapest Wolves közel 200 fő tagot számlál, ebből a női csapat létszáma körülbelül 15-20 fő.

Lehet csatlakozni a csapathoz?

 Igen, mindig örömmel várjuk az új lányokat.

3 komment

Címkék: Sport GYIK Amerikai football

Bemutatkozás

2012.11.19. 10:28 wolvesladies

Talán sokan még nem tudják, de az amerikai football és a nők kapcsolata nem merül ki annyiban, hogy néhány csinos lány pom-pomokat dobál a pálya szélén vagy, hogy éppen néhány lelkes feleség/barátnő hajrázik a párjának a lelátóról. A nők a lelátótól már közelebb is kerültek a pályához, oda, ahol sisakok koccannak, csontok ropognak és izmok feszülnek meg, bizony létezik női amerikai football. 

Ahhoz, hogy kemény csajokat lásson az ember sisakban és vállvédőben, nem is kell olyan messzire menni ugyanis itthon is létezik a műfaj már több éve a 
Budapest Wolves Ladies, Magyarország egyetlen női amerikai football csapata képviseletében.
 
Írásaink által szeretnénk ha betekintést nyernétek a farkaslányok életébe és választ kapnátok a leggyakrabban feltett kérdésre, hogy miért is kezd egy nő amerikai focizni.
 
Kellemes böngészést kívánunk!
 

5 komment

süti beállítások módosítása